Alien: Föld S01E01-06 - Kritika
Éljen sokáig!
Nem lehet eléggé sokszor hangsúlyozni, hogy Ridley Scott és csapata 46 évvel ezelőtt mennyire fontos sci-fit szabadított a világra. Az Alien vagy nálunk A nyolcadik utas: a Halál megreformálta a science-fiction egyik alműfaját, amelyben az ember idegen létformákkal találkozik. Idegenjei nem "marslakók", kis zöld emberkék vagy E.T. barátai, hanem vérszomjas és intelligens ragadozók, akik ugyan nem elpusztíthatatlanok, de ha szétlövik őket, savas testnedvük azonnal korrodál mindent, ami az űrben kifejezetten nagy probléma.
A folytatások mellett regények, képregények és videójátékok bővítették ezt a mitológiát, sőt Scott maga próbálkozott meg a bővítéssel a Prometheusban több, az Alien: Covenantben kevesebb sikerrel. Ez utóbbi egy időre ki is nyírta ezt a franchise-t, de Fede Álvarez 2024 nyarán feltámasztotta a Halált. Az Alien: Romulus ugyan jó kis film lett, de egyrészt hajmeresztő az utolsó harmada, másrészt túlságosan is bátortalan, Álvarez nem mert eltérni az általa bálványozott Scott eredetijétől. A formabontó sorozatairól, a Fargóról és a Légióról ismerhető Noah Hawley és csapata sokkal bátrabb volt az Alien: Föld megalkotásakor. Az első hat rész alapján kijelenthetjük, hogy bátorságuk eredménye egy olyan széria, amelyet nemcsak be kell venni az Alien-maratonokba, hanem bizony rögtön ezzel kell folytatni, ha már újranéztük az 1979-es filmet.
Az első két film között játszódó Romulusszal ellentétben a Föld nem folytatás, hanem a Prometheus útját járja, azaz előzménytörténet. Ez azért nem ugrik vissza annyit az időben, csak két évet, ennyivel a Nostromo horrorisztikus űrodüsszeiája előtt járunk. A nem posztapokaliptikus, de attól még rémisztő jövőben, 2120-ban bolygónkat öt nagyvállalat uralja nem demokratikus, inkább diktatórikus módon, azaz a jogok egyben kiváltságok, főleg ha nem hús-vér emberi lényekről van szó. Az Ausztráliát, Dél-Ázsiát és Afrika felét uraló Prodigy Corporation nagy vívmánya, hogy a kiborgok és a tisztán mesterséges intelligencia által irányított szintetikusok mellett létrehozott úgynevezett hibrideket, vagyis emberi tudattal rendelkező androidokat.
A hatalmi tébolytól vezérelt és Pán Péter-szindrómás fiatal főnök, Boy Kavalier célja, hogy ilyen módon érje el a halhatatlanságot. Neverland, azaz Sohaország nevű kutatószigetén – mondtuk, hogy Pán Péter-szindrómás a fickó! – első körben beteg gyerekekkel kísérletezik, az ő tudatukat tölti át androidokba, szintetikus felnőtt testekbe, ezzel nem kis identitásválságot okozva nekik. Sydney Chandler hősnője, Wendy is ilyen, aki egy nap társaival veszélyes küldetésre vállalkozik. Ugyanis a másik nagyvállalat, az USA-t uraló Weyland-Yutani űrhajója, a Maginot lezuhan a Prodigy egyik városára és jókora pusztítást okoz. Ez kapóra jön a vezérigazgatónak, ugyanis Wendyék olyan idegen létformákat találnak a hajón, amelyek segítségével a Prodigy akár át is rendezheti a Föld hatalmi viszonyait.
Hawley és csapata kiválóan eltalálta az Alien-hangulatot. Ebben már a Romulus is elég erős volt eleinte, de a Föld még inkább hű ezen a fronton az 1979-es klasszikushoz. Rendkívül nyomasztó már a zseniális főcím is, de ami ezt követi, az esetek többségében tényleg hátborzongató. Láttuk már a xenomorfot akcióban, sőt itt minden korábbinál részletesebb a figura, le a kalappal a speciális effektusokért felelős szakemberek előtt, remek munkát végeztek! Nem is annyira maga a karakter félelmetes, hanem a körítés, a mesteri rendezés és képkomponálás, a fény-árnyékjáték, amellyel Scotték is megteremtették az indusztriális és kozmikus sci-fi hangulatot. Igaz, az említett eljárások ismerősek, és talán túlságosan is ismerősek, mert ha Alien-rajongóként meglátunk egy lyukat a plafonon vagy valami megmoccan a háttérben, netán nyál csöpög valaki arcára, tudjuk, hogy baj lesz belőle. De mindez még sokadszorra is hatásos.
Az ötödik rész egyébként teljes terjedelmében egy olyan főhajtás Ridley Scott Alienje előtt, mint a Romulus első kétharmada. Gyakorlatilag kapunk egy új változatot az 1979-es klasszikusból, és hiába hat ez újrahasznosításnak vagy önismétlésnek, egyszerűen jó nézni. Az eredeti mű fanjaként élvezettel vetjük bele magunkat a Maginot Nostromóéhoz nagyon hasonló rémtörténetébe. Hawley és csapata Scottékhoz méltó módon, mesterien vezényelték le mind vizuálisan, mind dramaturgia értelemben a pokol elszabadulását. Sőt, olyan ez az epizód, mint a Csernobil felütése és utolsó részének flashbackjei, tehát ebből alaposan megismerjük a Weyland-Yutani motivációját, és a háttérben meghúzódó hatalmi intrikák is új megvilágításba, hovatovább, a felszínre kerülnek.

Ugyan fennáll az önismétlés problémája az egész sorozat szintjén is, avagy lehet számítani arra, hogy az űrhajó horrorja folytatódik "Sohaországban", de ha ilyen piszok hangulatos és magas színvonalon megkomponált, mint az első öt rész, akkor folytatódjon csak! Az már annál inkább zavaró, hogy egy-két karakter irtó buta dolgokat művel, mintha nem tapasztalt szakember lenne, hanem egy szatócs IQ-betyár, aki valakinek a valakije, tehát benyomták ide, és hülyeségeket csinál. Néhány szörny elszabadulása ennek az érthetetlen butaságnak köszönhető, ami nagyon mesterkéltnek hat, egyértelműen az alkotói önkény megnyilvánulása.
Az ötödik rész amúgy két nagy egységre tagolja az Alien: Földet. Az első három rész a hibridek tulajdonképpeni születésével és a Maginot lezuhanásának utóhatásával foglalkozik, az ötödik részt követően pedig beindul a buli, azaz a Prodigy szembesül azzal, milyen szörnyűségekkel is van dolga. Nehéz kiválasztani a legjobb epizódot, még ha a negyedik, nyugisabb, dialógusokra alapozott részben kicsit le is ül a cselekmény, egyébként mindegyik minőségi alkotás.
Általában érvényes az Alien: Földre, hogy lassabb, komótosan építkező széria, nem véletlen, hogy több mint ötvenperces epizódokból áll. Ha beindul a buli, vagyis elszabadulnak a szörnyek, akkor felpörögnek az események, de ezek pont azért hatásos momentumok, mert Hawley-ék szinte lírai stílusban beszélik el a történetet, takarékoskodnak az akciókkal. Ettől még egyáltalán nem unalmas a Föld, gondolatébresztő témafelvetéseivel és thrillerfeszültségével fenntartja a figyelmet, de kell hozzá türelem, higgadt és átszellemült befogadót feltételez.
Jó is, hogy a Föld nem siet, mert bőven van minél elidőzni. Egyrészt Hawley-ék sok-sok üdvözítő újítást vezetnek be, másrészt kiaknázzák a transzhumán karakterekben rejlő lehetőségeket, így elmélkednek arról, amiről a Szárnyas fejvadász vagy az animeklasszikus, a Páncélba zárt szellem is elmélkedett: mitől ember az ember. Az újítások egy része a szörnyekhez kapcsolódik.
Az új lényeken lehet, hogy az ortodox Alien-rajongók kiakadnak, mert hát a Prometheus láttán is néhányan húzták a szájukat, hát még az Alien vs. Predator 2. predalienje miatt. Hawley-ék azonban ezeket okosan használják mind a horror- és thrillerhatáshoz, mind a mitológia kiterjesztésére. Személyes kedvencünk az előzetesekben is szereplő rémség, hivatalos nevén T. Ocellus, akit mi csak "csupaszem"-nek fogunk becézni. Ez tulajdonképpen egy csápos szemgolyó több pupillaszerű érzékszervvel, és képes a szemidegeken keresztül átvenni az irányítást a kiszemelt gazdatest felett. A trailerekben bemutatott bárányhoz kötődő jelenet a Föld egyik legfélelmetesebb képsora. Nem azért, mert nem láttunk még elég "bezombult" állatot filmekben és sorozatokban, hanem azért, mert döbbenetes és rémisztő, ahogy egyik pillanatról a másikra megváltozik a naiv, buta jószág tekintete és attitűdje. Lehet, hogy a xenomorf széttép vagy lemarja rólad a húst, de hidd el, ha a "csupaszem"-mel kerülnél egy légtérbe, inkább a xenomorf karjaiba rohannál!
Mint már említettük, az Alien: Föld nemcsak a szörnyek terén hoz újdonságokat. Ez a sorozat minden korábbinál komplexebben mutatja be az androidokat, még talán a Ridley Scott nevével fémjelezett, sajnos két évad után kaszált A farkas gyermekeinél is nagyobb mértékben. Itt három szint van, a biológiai értelemben még inkább ember kiborg, a mesterséges intelligencia által irányított szintetikus és az emberi tudattal rendelkező hibrid. Az első két részben még komoly kihívást jelent ezeket megkülönböztetni, de ez nem hiba, hanem koncepció, beleértve a kivétel nélkül zseniális színészi játékot is. Egy idő után az alakítások alapján jól elkülöníthető a három említett típus, de ettől még egyetérthetünk egyes hibridek felvetésével és naiv, szívszorító kérdésével: a hús-vér emberek őket miért is nem tartják emberi lényeknek sem jogi, sem más értelemben?

Ezt a témát már a Prometheus és a Covenant is feszegette, de a sorozatformátum nyújt lehetőséget a beható elemzésére. A vonatkozó jelenetek pedig nemcsak az agyunkat dolgoztatják meg, hanem érzelmileg is felkavarók, vagyis az Alien: Földön bizony meg fogunk hatódni. Hawley még a humornak is teret enged, a poénok pedig leginkább abból fakadnak, hogy a hibridek felnőtt testbe zárt gyermekek, illetve kamaszok, akik még egyáltalán nem állnak készen a komoly döntési helyzetekre, gyakran fel sem fogják a szituációk súlyosságát.
Mindezzel összefüggésben a Föld foglalkozik világa társadalmi-politikai viszonyaival is a lehetőségekhez képest, így jogi és morális problémákon is gondolkodni fogunk a sorozat nézése közben. Ki kinek a tulajdonában van? Kinek mihez van joga? Hol a határ a gondoskodás és az elnyomás között? Ilyen és ezekhez hasonló kérdések merülnek fel a cselekmény során, és nem egy gyomorforgató jelenetben lesz részünk mindennek kapcsán. Az Alien: Föld ennyiben kicsit populista és közhelyes is, főleg, hogy a Samuel Blenkin által amúgy remekül megformált ripacs és tenyérbemászó Boy annyira tipikus elcseszett milliárdos, hogy nem lehet nem utálni már az első felbukkanásától kezdve.

Az Alien: Föld (Alien: Earth, 16 éven felülieknek ajánlott) első két része augusztus 13-tól megtekinthető a Disney+-on, ezt követően heti bontásban érkezik a további hat epizód. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő mozi-, stream- és sorozat-kalendáriumunkban.
Könyvkuckó: A Gyűrűk Ura: Balrog™
pros
cons
Végszó
Ugyan az Alien: Romulus nem lett rossz film, de a Földet látva kijelenthetjük, hogy az Alien-franchise rajongóiként valójában erre a sorozatra vártunk évek óta. Hangulatában és sok megoldásában Ridley Scott klasszikusát idézi fel, de a Romulusszal ellentétben nem pusztán tiszteleg előtte, hanem bátran újít a formuláján, újításai pedig működnek. Az Alien: Föld továbbá nemcsak remek horror-thriller, hanem gondolatébresztő sci-fi is. Persze annak érdekében, hogy elmélkedjen az androidok egyre aktuálisabb egzisztenciális és morális kérdésein, lassú tempóban építkezik, így türelem kell hozzá. Ám ha magunk is le tudunk lassulni a szériához, nem bánjuk meg, mert az év egyik legkiválóbb sorozatélményében lesz részünk, ami lehet, hogy nemcsak hónapokig, hanem örökre velünk marad.
[KRITIKA] Alien: Föld – Megérkezett a Disney+-ra a sorozat, ami után kijelenthetjük: Most igazán jó Alien-rajongónak lenni!
